emléktúra

Megszerveztem az emléktúrát. Jöttek a barátok. Szinte az első szóra. Olyanok akik ismerték, olyanok akik csak egyszer találkoztak vele, és olyanok is akik csak hallottak róla.
Odaérve méltó módon elhelyeztük a koszorút. Magunkban hallgatagon felidéztük a közösen megélt élményeket. Pár csendesen elmorzsolt szó egymás között. Az ember, a barát hiánya átjárta a lelkünk.
Két helybéli barátommal találkoztam. Mindketten meghatódva mondták, milyen szép gesztus ez tőlünk.
Később beültünk egy barátunk éttermébe ebédelni.
Indulásnál felnéztem az égre. A délelőtti verőfényes napsütés tovatűnt. Az égbolton egyetlen irányba volt derűs, felhőtlen az ég. A tó felett. Arra motorral nem igen mehettünk. Így hát elindultunk át a hegyen. Alig hagytuk el a várost leszakadt az ég. Zuhogó esőben haladtunk tovább.
Elázva, de megcsináltuk. Jövőre ismét.

Bevallom valahol a lelkem mélyén vártam egy telefont, egy üzenetet az özvegytől. Bármit, csak valami reakciót. Nem magam és a barátaim miatt. A barátomért.
Majd' három hónappal később ismét Balatonfüreden jártam. A borhetekre látogattunk ki mint annak idején vele is. Az első pohár bort az ő emlékére ittuk.
Egyik este a nagy forgatagban valaki hirtelen a nyakamba ugrott. Az özvegye volt az. Megörültünk egymásnak.
Megbeszéltük, hogy pár nap múlva amikor visszatérek újra találkozunk ott.
Hívott telefonon, hogy ott vannak. Meghívott az asztalukhoz. Nem lepődtem meg, hogy nem volt egyedül. Már hallottam, hogy talált magának párt. Nincs is ezzel semmi baj. Fiatal egészséges, csinos. Ez az élet rendje.
Odaültem. Ott voltak a lány szülei is. Az édesapja anno nagyon megkedvelt engem. Most is örült, hogy lát. Megígértette, hogy hamarosan meglátogatom őket és sütögetünk a kertben mint régen. Nem esett nehezemre megígérni.
Még az új emberre sem tudok rosszat mondani (csak annyit, Suzukival gurul, de ez elnézhető) A Csabának is az volt. Szimpatikus, és úgy beszélt velem, mint egy régi baráttal. Kicsit furcsa volt, a helyzet, de nem rossz érzéssel töltött el. Még az is lehet barátok leszünk. Talán nem csak az Anikó kapott új párt a személyében. Talán én is barátra lelek. Talán Csaba reinkarnálódott.

Eltelt két hét, hogy megírtam ezt a bejegyzésem, de nem tettem közzé.
Most hozzáírok egy gondolatot.
A minap a számítógépen a fotóimat rendezgettem. Előkerültek rég elfeledett képek is.
Találtam Csabáról is kettőt.
Nem tudtam úgy nézni rá, mint aki nincs már közöttünk.
Számomra még mindig él.
Csak... valahol nagyon messze.
Furcsa érzés.