I would do anything for love

A napokban ez a dal pendít húrokat a lelkemben.
Valahogy őszies a hangulata, mint az enyém is.
Őszies, de nem lehango-ló.

Találkozásom egy pappal

Álmos hétköznap reggel.
Felülök a motoromra, indulok a munkába. Igyekszem kihasználni az ősz adta lehetőségeket, amíg még a hideg és az eső autóba nem kényszerít.
A szokásos reggeli forgalomban haladok a jól ismert útvonalon. Néha ismerős autókat, motorokat is látok. Viszik magukkal az utasaikat hasonlóképpen, mint engem a vasam.
Már majdnem elérem a célom, mikor az út szélén parkoló autók közül az egyik váratlanul kifordul elém. Már nem tudok megállni.
Csatt!!!
Az első gondolat: Ezt nem hiszem el! Már megint!
A második: Remélem a hűtő nem ment tönkre!
Lassan felocsúdva a hirtelen sokkból, szétválasztjuk a járműveket.
Az autó sofőrje megilletődve mondja, hogy ne haragudjak, a kukára figyelt, hogy neki ne menjen.
Félmosoly az arcon, de nem szólok semmit.
A járdán egy arra ténfergő, az etnikumhoz tartozó férfi fennhangon jelzi, ő látta az esetet, és az autós volt a hibás.
Igen, ezt tudtuk. De történt valami az ingerszegény életében, és igyekszik kivenni belőle a részét.
Az autó vezetője egy idős férfi. A srác verbálisan ráront. "Papa! Rollert vezessen, ne autót!"
Csitítom. Hagyd már békében! Nem szándékosan tette.
Összeszedjük magunkat, a járműveket, és félreállunk. Betétlap kitöltése, a járművek átnézése után elköszönünk, és indulni készülünk. Miközben a sisakot veszem fel, az idős úr elindul. Rémülten nézem, hogy ugyanúgy, mint az imént. Nem a tükröt nézi, hogy mi jön az úton, hanem nekem integet. Másodszorra megúszta.
Délután felhív. - Sajnos rosszul töltötte ki a betétlapot, mert a saját nevét írta be, de a kocsi a felesége nevén van.
- Sebaj. -mondom- Majd kitöltünk egy másikat.
Másnap elmegyek a lakására. Ott szembesülök a ténnyel, egy pappal van dolgom. Készséges, udvarias, és bocsánatkérő. - Ha bármiben segíthetek...
Nem haragszom rá. Meg is jegyzi, hogy valahol szerencsés, mert más ordítozott volna vele, nekem meg egy rossz szavam sem volt.

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Valamiért ennek kellett történnie. Valamiért egy pappal kellet karamboloznom.
Nincsenek bennem indulatok.
Furcsa. Valahogy egyre kevesebb dolog tud felidegesíteni. Mintha kezdenék megbékélni a világgal.
Mondhatom jó érzés!

emléktúra

Megszerveztem az emléktúrát. Jöttek a barátok. Szinte az első szóra. Olyanok akik ismerték, olyanok akik csak egyszer találkoztak vele, és olyanok is akik csak hallottak róla.
Odaérve méltó módon elhelyeztük a koszorút. Magunkban hallgatagon felidéztük a közösen megélt élményeket. Pár csendesen elmorzsolt szó egymás között. Az ember, a barát hiánya átjárta a lelkünk.
Két helybéli barátommal találkoztam. Mindketten meghatódva mondták, milyen szép gesztus ez tőlünk.
Később beültünk egy barátunk éttermébe ebédelni.
Indulásnál felnéztem az égre. A délelőtti verőfényes napsütés tovatűnt. Az égbolton egyetlen irányba volt derűs, felhőtlen az ég. A tó felett. Arra motorral nem igen mehettünk. Így hát elindultunk át a hegyen. Alig hagytuk el a várost leszakadt az ég. Zuhogó esőben haladtunk tovább.
Elázva, de megcsináltuk. Jövőre ismét.

Bevallom valahol a lelkem mélyén vártam egy telefont, egy üzenetet az özvegytől. Bármit, csak valami reakciót. Nem magam és a barátaim miatt. A barátomért.
Majd' három hónappal később ismét Balatonfüreden jártam. A borhetekre látogattunk ki mint annak idején vele is. Az első pohár bort az ő emlékére ittuk.
Egyik este a nagy forgatagban valaki hirtelen a nyakamba ugrott. Az özvegye volt az. Megörültünk egymásnak.
Megbeszéltük, hogy pár nap múlva amikor visszatérek újra találkozunk ott.
Hívott telefonon, hogy ott vannak. Meghívott az asztalukhoz. Nem lepődtem meg, hogy nem volt egyedül. Már hallottam, hogy talált magának párt. Nincs is ezzel semmi baj. Fiatal egészséges, csinos. Ez az élet rendje.
Odaültem. Ott voltak a lány szülei is. Az édesapja anno nagyon megkedvelt engem. Most is örült, hogy lát. Megígértette, hogy hamarosan meglátogatom őket és sütögetünk a kertben mint régen. Nem esett nehezemre megígérni.
Még az új emberre sem tudok rosszat mondani (csak annyit, Suzukival gurul, de ez elnézhető) A Csabának is az volt. Szimpatikus, és úgy beszélt velem, mint egy régi baráttal. Kicsit furcsa volt, a helyzet, de nem rossz érzéssel töltött el. Még az is lehet barátok leszünk. Talán nem csak az Anikó kapott új párt a személyében. Talán én is barátra lelek. Talán Csaba reinkarnálódott.

Eltelt két hét, hogy megírtam ezt a bejegyzésem, de nem tettem közzé.
Most hozzáírok egy gondolatot.
A minap a számítógépen a fotóimat rendezgettem. Előkerültek rég elfeledett képek is.
Találtam Csabáról is kettőt.
Nem tudtam úgy nézni rá, mint aki nincs már közöttünk.
Számomra még mindig él.
Csak... valahol nagyon messze.
Furcsa érzés.

fertőző

Sikerült újabb embereket megfertőznöm.

Na nem a madár, vagy sertésinfluenzával.

A motorozás nyújtotta szabadságérzéssel.

Természetesen kellett, hogy fogékonyak legyenek erre.

Igazából nem tettem mást, mint, hogy sűrűn látnak motorral, hogy mesélek nekik, hogy hallják azt a hangot, amint a kipufogók hörögnek a lóerőktől.

Az utolsó lökés nem volt más, kipróbálhatták a gépemet. Tudom jól magamról az az a pillanat, amikor megszűnik minden józan ész, latolgatás. Amikor nincs tovább. Csak a motor létezik.

Én is így jártam. Megláttam a neten és beleszerettem.

Elmentem megnézni. Gyönyörű volt! Beindítottam. Az a hang lett a végzetem.

Két napig bírtam. Ki kellett próbálnom. Azt csak úgy lehetett, ha letétbe helyeztem az árát. Nem volt kevés, de kivettem a bankból és elhoztam a gépet, azzal a szándékkal, hogy visszaviszem a vasat, visszakapom a pénzt, és még gondolkozom egyet.

Amikor elmentem a pénzért az egyik barátom rám nézett, és csak annyit mondott:

-Nem fogod visszahozni a pénzt. Látom a szemeden.

Én tiltakoztam.

Neki igaza lett.

Szerelem volt első látásra, és még tart a mai napig.

Bikemaraton

Pár évvel ezelőtt egy semmitmondó kedd délután beugrottam a szervizbe a motorommal. Valami apróságot nézettem meg rajta. Beszélgettem a srácokkal, és egyikőjük megkérdezte: -Nem akarsz indulni a Bikemaratonon?
Bután néztem rá.
- Miről beszélsz?
Ekkor elmondta, hogy rendeznek egy 24 órás tájékozódási motorozást, és van egy csonka csapat ahova kellene még egy motoros.
- Oké! - mondtam. Mikor lesz ez a verseny?
- Szombaton.
- Most szombaton?
- Igen.
- Meddig kell eldöntenem?
- Holnapig.
- A motorom rendben van hozzá?
- Igen. Semmi baja.
Pár gyors telefon, és beneveztem.
Szombaton reggel a megbeszélt időben megjelentem.
Bemutattak a csapattársaimnak, két román (nem erdélyi magyar), motorosnak.
Én talpig motoros bőrruhában, rajta Turulmadaras Nagy-Magyarország.
Na ez szépen indul, gondoltam.
De jó fejek voltak. Korombeliek. Az egyik ügyvéd, a másik üzletember.
Beszélnek magyarul.
Először a GPS-t, meg a térképet mókolták, hogy megtalálják a helyes utat.
Majd az első etap után, amin fejből vezettem végig őket, teljesen rám bízták magukat.

Sajnos félúton feladni kényszerültem a versenyt, mert a kerékcsapágy szimeringem kezdte megadni magát. Hát bizony a kopó alkatrészek már csak ilyenek.

Memento

Majd' egy éve itt hagyott minket egy nagyon jó barátom. Motoros volt ő is.
Mielőtt bárki is automatikusan pálcát törne, nem motoros balesetben hunyt el.
De a lényeg, hogy ritka jó ember, barát volt. Nagyon sokan szerettük.
Már a temetésén elhatároztam, hogy az évfordulón szervezek egy emlékgurulást koszorúzással együtt.
Mivel lassan itt az ideje, elkezdtem szervezni. Minden közös barátunkat értesítettem a tervemről, köztük természetesen az özvegyét is. Aki szintén motoros. Egy emberként lelkesedett mindenki, kivéve a volt feleségét.
Valahogy furcsa volt a telefonban, mikor előadtam neki a tervemet. Kértem adjon egy számára megfelelő időpontot. Mi alkalmazkodunk hozzá természetesen. Azt válaszolta pár nap múlva visszahív, és egyeztetünk. Már egy hét eltelt, és nem hívott.
Úgy érzem nem sértettem kegyeletet. Bár ki tudja?
Úgy döntöttem, hogy ha nélküle a többi baráttal, vagy akár egyedül is, de megteszem. Ezt diktálja a lelkem.

Esőisten siratja...

Előttem utak végtelen szövevénye, alattam motor, tomboló lóerőkkel.
Élvezem ahogy suhan a táj, ahogy része vagyok a folyton változó, lüktető forgalomnak. A nagy egész egy parányi alkotóeleme, aki a bukósisak magányában egyedül marad az érzéseivel, gondolataival.
Elkezd esni az eső.
Én megyek tovább.
Nincs miért megállnom.
Mikor a bukósisak plexijén a ráesett esőcseppek a menetszéltől egymás után úsznak le jobbra balra, olyan érzésem támad mintha könnycseppek lennének.
Esőisten siratja helyettem...? ...mert
...mert én nem tudok sírni.

Két héttel ezelőtt részleges szalagszakadásom volt. Fociztam.Ezt a mutatványomat a doki merevítős térdvédővel jutalmazta.
Mivel nem mondta, hogy nem motorozhatok vele, kipróbáltam.
Pénteken a munka ünnepén elindultunk három barátommal túrázni. Pécs környékét lőttük be úti célként. Pontosabban a Mecsek kanyargós útjait.
Valami oknál fogva szeretik ha én vezetem a csapatot. Talán a bike-maratonokon szerzett tapasztalataim, vagy csak a jó tájékozódó képességem, vagy lusták, vagy csak egyszerűen ezt szokták meg. Egy barátom szerint elfogadtak falkavezérnek.
Most is így történt. Végigvezettem a csapatot a majd ötszáz kilométeres távon. Természetesen néhányszor megállva, hogy megbeszéljük a további útirányt.
Bevallom élvezem, hogy ilyen bizalmat szavaznak nekem. Már csak azért is, mert van felelőssége a vezetőnek. Ő diktálja az iramot figyelemmel kísérve, hogy ne torlódjon, ne szakadjon szét a társaság, megfelelő legyen mindenkinek a tempó. Hiszen más típusú motorokon más-más tudású vezetők ülnek. Illetve az elöl haladó az aki leghamarabb észrevesz mindent, és megfelelő magatartással, jelekkel vezetheti a többieket előre.
Szóval összetett a dolog.
De a lényeg, hogy épen, ép Vasakkal térjünk haza!

beköszönő

A valamikor valahol megkezdett kószálásomat itt folytatom.
Ez egy új kezdet is egyben.
Valaminek a lezárása utáni új út része.
Szeretném az újakat is annyira szeretni, mint amennyire a régieket tudtam.
Mert feledni nem akarom, és bizony vissza-vissza nézek még belefirkálgatni.
Kaptam örömöt, bánatot, de a lényeg, hogy az életem részeivé váltak.
Egyek velem, belőlük építkezem most és a jövőben.